MOMMY MIA BLOG

Nagy várakozás után 2014.08.05-én megszületett a kisfiam. Gyors volt, zsipsz-zsupsz, semmi komplikáció, és már ki is lőtte magát. Tudtam, hogy egy életrevaló kis manó lesz belőle.

Fel voltam rá készülve, hogy nehéz lesz a szülés utáni időszak, de nem gondoltam, hogy ennyire megszenvedem. Azt hittem, a szoptatás a legtökéletesebb, legszebb és legtermészetesebb dolog a világon: csak táplálod a babádat a számára legteljesebb értékű táplálékkal – az anyatejjel. Hát sajnos, nálunk igencsak fájdalmas kimenetelűek lettek ezek a meghitt együttlétek, és a történet itt el is kezdődik.

Amikor kisfiamat a szülés után közvetlenül rátették a mellemre, tökéletes szopóreflexszel rendelkezett. Bár az alig pár perces kicsi gyermek egyből rákapott a „cicizés” metódusára, a sztori kissé negatív fordulatot vett. Már az első mellre helyezés után égő, szúró fájdalmat éreztem. Mondogattam magamban, hogy tudom-tudom, az elején fáj, míg meg nem edződik a mellem, és össze nem szokunk a kicsivel. Két nap elteltével azonban már mindkét mellem úgy kisebesedett, hogy szoptatáskor ordítani tudtam volna a fájdalomtól. De nem volt apelláta. Úgy gondoltam, csinálnom kell, hamarosan jobb lesz. Már bent a kórházban tejbelövellésem volt - a szülés után szinte egy kerek nappal -, onnantól kezdve felerősödtek a fájdalmak, és minden szoptatás egy rémálommá vált...

És igen, segítséget kértem és kaptam is a kórházi csecsemős nővérektől, de ez nem bizonyult elégségesnek. Azt gondoltam, biztos én csinálok valamit rosszul. Egyszerűen nem tudtam, mi lehet a gond. A pici mit sem észlelve ebből, továbbra is gyönyörűen szopizott. Közben ki-kinéztem a mellettem levő anyukákra, akiknek a kicsijük még csak hajlandóságot sem mutatott arra, hogy bevegye a szájába a cicit. Büszke is voltam az én fiamra, aki egyből tudta, hogy mi a dolga!

A kórházban töltött idő után hamar eljött a hazaérkezésünk napja. Otthon minden rendben ment, de a görcsök, a sebek és a piros csíkok a mellemen egyre fájdalmasabbá tették a fiammal közös perceinket. Odáig jutottunk, hogy a 4. napra egy-egy szoptatás után a pici már vért büfizett fel. Azt mondták, ne aggódjak, ez majd jobb lesz. De mikor?! Az én lelkiállapotom már minden volt, csak nyugodt nem. Minden szoptatás előtt beremegett a testem, a szoptatásokat pedig végigsírtam. A mellbimbóim vérben és gennyben úsztak, fájdalmas, kimasszírozhatatlan csomókkal küzdöttem. Különböző stratégiákat állítottam fel. A felgyülemlett tejet is le kellett fejnem, de nem bírtam magamnak, nem volt jó a technikám. Segítségemre volt anyukám és anyósom is, 1,5 óra alatt 70 ml-t sikerült kipréselni belőlem. Ekkor meg is könnyebbültem, a tej legalább nem feszítette tovább a mellemet. Úgy voltam vele, hogy ha ez a megoldás, akkor majd lefejem az adagokat és cumisüvegből adom oda a picinek, legalább addig is regenerálódik a mellem. Sajnos a fejés a kézi mellszívó géppel sem ment, annyira fájt. Jelzem, a tejmennyiségemmel nem volt gond, folyamatosan csöpögött a tejem, a pici általában túlette magát, amit a büfiztetéseknél visszabukott tejcsiből lehetett tudni. Levegőztettem a mellem, különféle mellápolókkal kentem, tanácsok tömkelegét próbáltam ki és fogadtam meg. Szakembereket fogadtam, akik lefejtek és ők is temérdek tanácsot adtak. Nemsokára lett is egy fél nap, amikor jobb volt a helyzet, de a következő órában újra visszaestem… Nem bírtam… Azt mondtam magamban: „kész, legyen ennek a rémálomnak vége. Lesz tápszeres, nem érdekel, mert azt vallom, hogy az anyának a lelki nyugalma van olyan fontos, mint a kicsié.” Kikértem a nőgyógyászom véleményét, majd gyógyszer segítségével pontot tettem ennek a rémálomnak a végére: elapasztattam a tejem! Vége… nem fáj… nyugalom van… A gyerekem 12 napig volt anyatejes, addig bírtam. Hogy volt-e lelkiismeret furdalásom? Persze, nem is kicsit, de amikor azt éreztem, hogy most nyugalom van, magamhoz tudom ölelni a picit végre, nem fáj, akkor jó döntésnek tűnt. Nincs annál borzasztóbb érzés, mint amikor a szoptatások előtt nem akarod a gyerekedet, mert belülről azt érzed, hogy jön ez a kis ember és fájdalmat okoz neked!

Ezek után volt két teljes hónapunk, amikor kialakult kettőnk intim kapcsolata, anya és fia, nyugalom volt és rózsaszín felhőkben úszó babázós pillanatok. Szépen fejlődött a pici. 50%-ban volt tápszeres, és 50%-ban kapta a másod-unokatesója anyukája által lefejt tejet. Megnyugtatott, hogy nem csak tápszert kap a pici, mindenesetre elismerésem Tündinek, aki serényen fejte nekünk a tejcsit :-) 

Mindeközben folyamatosan motoszkáltak bennem a gondolatok, hogy mi lenne, ha újra megpróbálnánk a szoptatást. Végül is azok az anyukák is be tudják indítani a tejtermelésüket, akik örökbe fogadtak gyerekeket! Erre a pici 6-7 hetes korában gondoltam először, de akkor gyorsan el is vetettem, mert eszembe jutottak a borzalmak, és még nem voltam rá felkészülve. Majd teltek a hetek, én pedig kiokosítottam magam mindenféle szoptatási szakoldalak olvasásával. Nagy segítségemre volt a La Leche Liga oldala, ahol rengeteg hasznos dolgot olvastam a szoptatással kapcsolatban. 10 hetes volt a pici, amikor is arra a döntésre jutottam, hogy kész, márpedig én belevágok! Nem tudtam belenyugodni a sikertelenségembe! Eldöntöttem, hogy márpedig én be fogom indítani újra a tejem, és anyatejes lesz a babám! Át szerettem volna élni a szoptatás örömteli pillanatait, és az én tejemmel táplálni a babámat. Párom mindenben mellettem állt, bármilyen döntést is hoztam, támogatott. Viszont elmondta, mennyire fél ettől az akciótól, hiszen kialakult a jól működő rendszerünk, és ezzel az újra próbálkozással most minden fel fog borulni. És az újbóli szenvedésemet sem akarja látni… Kisfiamat is megkérdeztem, hogy partnerem lesz-e ebben a harcban! A csillogó tekintetéből tudtam, hogy minden erejével azon lesz, hogy újra az anyukája tejcsijét ehesse. A fejembe vettem, hogy szoptatni fogok! Persze ott volt a visszahúzó erő, hogy mi lesz, ha fájni fog megint és jön a borzalmas körforgás… Féltem, de belevágtam. Azt tudtam, hogy a tejmennyiségemmel gond nem lesz, hiszen az volt bőven a szülés után is.

Emlékszem, szerda délután volt, amikor is rátettem a picit a mellemre. Ez egy óriási pillanat volt számomra, el se hittem, hogy fájdalom nélkül szopizza a cicim. Én pedig olvadtam tőle, annyira édes volt :-) Persze körülbelül 10 másodpercig szívta, mert nem volt benne semmi. Aznap még 3x rátettem a cicimre, ügyes volt, nem okozott neki gondot a cumiról való áttérés, egyből visszajöttek a reflexek. Egyedül páromnak és a másnap látogatóba érkező védőnőnek beszéltem tervemről, senki másnak nem akartam mondani, nehogy kudarc legyen a vége... Így nyugodt körülmények között haladhattam a cél felé. Csütörtök reggel megnyomtam a mellemet, és kicsordult belőle egy csepp tej, mondtam „Jézusom, már beindult a tejtermelésem?”. Teljesen megijedtem, mert azt gondoltam, most akkor újra fájni fog, mi lesz most?! Kérdések tömkelegével bombáztam a védőnőnket, aki tippeket adott, bátorított és támogatott az elhatározásomban. Pár nap elteltével persze sebek keletkeztek a mellemen és fájdalmaim is voltak, de ez már NEM a szülés utáni kibírhatatlan fájdalom volt. Abszolút össze nem hasonlítható a két fájdalom! Ez ahhoz képest már nem is fájdalom volt… Az elején pont ilyennek gondoltam az egészet, hogy az eleje kicsit döcögősebb. Kenegettem a mellem és folytattam a bimbóm edzését a szoptatáshoz.

Literszámra főztem a köménymag levest, beszereztem tejserkentő teákat, homeopátiás bogyókat, kesudiót, és ittam a karamalz sört korsószámra, mindenféle tejszaporító ételeket ettem. A teából napi 2 liter is lecsúszott, emellett még ugyanennyi víz. Az egész napom abból állt, hogy mit egyek-igyak, és napi 15-20-szor is a cicimre tettem a fiamat. Hiszen a babánál jobb tejbeindító nincsen. Volt azonban egy kis hiba még, ugyanis szoptatások alatt egy idő után már nem volt mit szívnia a cicimből, ezért nagyon hamar kiköpte azt.

A La Leche Liga honlapján olvastam az SNS (szoptanít) készülékről, amit azonnal megrendeltem és rá két napra meg is hozta a futár. Szintén rendeltem még egy elektromos mellszívót, mert amikor az egyik mellemen volt a baba, addig én serkentettem a tejem a mellszívóval a másik cicin. A szoptanít készülék sikeresnek bizonyult, gyakorlatilag a picinek fel se tűnt, hogy egy apró kis csövön keresztül érkezik a szájába a tápszer, közben pedig a mellemet szívja, amolyan becsapás ez. Szuperül működött! Aki kitalálta ezt a szoptatási segédeszközt, azt körbe puszilgatnám!

Nem mondom, hogy egyszerű volt a szoptatások előkészülete, de a cél érdekében mindent megtettem! Az egész napom eszköz-fertőtlenítésből, mellszívásból, masszírozásból állt. Minden gondolatom e körül forgott. Eltelt 7-8 nap és lecsordult az első csepp tej a fejőgép tartályába… ez az!!! Majd teltek a napok és 10-15 ml-t is tudtam fejni. Amikor megvolt már a 15 ml, na, azt a mennyiséget már serényen le is fagyasztottam. Minden napra kitűztem célul, hogy 5 ml-rel fejek többet. Így is lett, az SNS készülékbe egyre kevesebb tápszert kellett töltenem, hiszen nőtt a tejmennyiségem. A kisfiam szenzációsan ügyes volt. Már 40 ml-t tudtam fejni, áhhhh, szuper, szépen sorakoztak a tejes poharak a fagyasztóban, el se hittem, hogy egyszer ez megtörténik velem. A tejbeindítás kezdetétől négy hétre már a lefejt tejet töltöttem a készülék tartályába, és aznap 100% anyatejet evett a pici! Éreztem, hogy termelődik a tejem, reggelre már annyi volt, hogy csöpögött az óriásira duzzadt mellemből. Pontosan két hónap telt el a hadművelet elkezdése óta, amikor is 4,5 hónapos volt a picim és 100% anyatejes lett! SIKERÜLT! Már nem kellett többé a szoptanít készülék, nem kellett bogyókat szednem és azon gondolkozni, mit tudnék még tenni a sikerért. Mert megcsináltuk, közösen, kitartóan, ÉN és a hős KISFIAM!

Ma már 7 hónapos és töretlenül anyatejes. Most már én is elmondhatom, hogy a szoptatás az egy gyönyörű élmény. Te és gyermeked, összekuporodva, simogatva egymást. Az érzés leírhatatlan.

Remélem, segíthettem történetünkkel a hasonló helyzetben levő kismamáknak, vagy azoknak az anyukáknak, akik szeretnék, hogy minél több tejük legyen.

Hogy a szülés után miért alakult így nálam a szoptatás? Magam sem tudom, de az biztos, hogy a második. babánknál már jobban felkészülök erre a csodálatos élményre.

Ági 
egy SzuperMami és lelkes Mommy Mia rajongó